A 2022. február 24-ei invázió kezdete után kettő nappal Ukrajna hivatalos twitter fiókja közzétette nyilvános Bitcoin és Ethereum címeit a kriptopénzes adományok fogadásához. Az első héten 50 millió dollárnyi (17 mrd Ft) kriptopénz – főleg BTC, ETH és USDT – érkezett, az azóta eltelt időben pedig legalább még egyszer ennyi.
Közvetlen adakozás egy közös cél érdekében
A blokkláncok nyilvánosságának köszönhetően valós időben láthatók a beérkező adományok és össz mennyiségük: BTC, ETH
A küldők döntő többsége magánember, de voltak szervezetek, kriptós startupok, és direkt erre a célra indult DAO-k is. Többen adtak millió dolláros nagyságrendben pénzt az ukrán hadsereg támogatására, ezek közül a Polkadot projekt alapítójának 5m USD értékű DOT felajánlása volt a legfeltűnőbb.

A használt ETH címre számos ERC-20 token és egy rakat értékes NFT, köztük egy CryptoPunk is érkezett. Ezutóbbiakat egyelőre nem értékesítették a piac aktuális lassúsága miatt. Csak az Ethereum hálózaton eddig 76 000 címről küldtek kisebb-nagyobb összeget, a többi hálózattal együtt így legalább százezer támgoatóról beszélhetünk.
A befolyt összegből folyamatosan vásárolják a felszerelést a hadsereg számára, a hivatalos közlemények szerint eddig főleg golyóálló mellényeket, sisakokat, élelmiszert és infravörös távcsöveket szereztek be. A beszállítók 40%-a közvetlenül is elfogadja a kriptopénzeket.
Mutasd meg, hogy segítettél
A legtöbb pénzt március első két napján kapták az ukránok, mivel szó volt róla, hogy március 3. előtt minden adományozó “airdropra” számíthat. Végül az ötletet elvetették, és az sem derült ki, hogy airdrop alatt saját tokent vagy NFT-t vagy egyebet értettek-e. Az illetékes kormánytag szerint a jövőben NFT kollekció várható, amely értékesítéséből befolyó összeg szintén az oroszok elleni harcot támogatja majd.
A háború végeztével az ukránok online vagy offline kedvezményekkel, ingyenes “kitüntetés” NFT-kkel, rendezvényekkel jutalmazhatják meg korábban őket segítő címek tulajdonosait. Ez lehet az egyik módja majd a háború utáni ukrán turizmus beindításának is: A tárcákba közvetlenül küldött kedvezmény kuponokkal ösztönözhetik majd a külföldiek (és pénzük) érkezését.
Lokális és globális célok közösségi finanszírozásból
Az ukrán kriptós kampány azért ennyire sikeres, mert az invázió megindulása okozta nemzetközi sokk sokakban segítségnyújtási szándékot váltott ki. A segélyszervezetek körülményes és sokszor átláthatatlan pénzügyeivel ellentétben jelen esetben közvetlenül és azonnal az államnak megy a pénz, amit néhány óra múlva már a hadsereg ellátására fordítanak.
A jövőben egyéb, a globális kriptós társadalom számára fontos ügyekre hasonló hatékonysággal gyűjthetnek majd komoly összegeket nemzetállamok, civil szervezetek és akár magánemberek is.
A futuretrends.hu oldalon a közeljövő technológiai trendjeivel kapcsolatos bejegyzéseket találsz, melyek ismeretterjesztési céllal születnek. Ha érdekel ez a világ, tarts velünk Twitteren.