SpaceX űrhajóval Texasból Hawaii-ra
Május 5-én a SpaceX Starship űrhajójának prototípusa a fellövés, majd koordinált zuhanás után sikeresen leszállt a kijelölt zónában.
A Starship űrhajók célja, hogy előbb Föld körüli pályára és a Holdra, később pedig a Marsra szállítson velük rakományt a cég. Óriási eredmény, hogy a majdani 120 méter magas és 100 tonna teherbírású jármű prototípusának tesztje a sokadik kísérlet után végre sikerrel zárult. Érdemes megnézni a videós összefoglalót:
Texas-Hawaii SpaceX Teszt
A sikeres tesztet követően az SN16-20 változatok már épülnek a texasi Brownsville melletti űrvárosban, a cég “Starbase” névre keresztelt komplexumában. Az eddig legnagyobb kihívást jelentő visszaszállást követően újabb célt tűztek ki a következő prototípusok elé:
- A Mexikói-öböl partjáról történő fellövést követően az alsó (első?) rakétafokozat “részleges visszatérést” végez a tengeren, 30+ kilométerre a Starbasetől. A részleges visszatérés kifejtését egyelőre nem találtam, lehet, hogy a drónhajós leszállás helyett hálókkal próbálják meg elkapni
- A rakéta felső, Starship része Föld körüli pályán folytatja útját, és egy 3/4 kerülést követően, 90 perccel a fellövés után kísérel meg leszállni a Hawaii-szigetek legészakibb tagjától kb. 100 km-re, északnyugatra. Valószínűleg egy drónhajóra igyekeznek vele megérkezni.
Az első teszt leghamarabb 2021 vége és 2022 március között valósulhat meg, célja elsősorban az adatgyűjtés lesz, amely segítségével tovább tudják fejleszteni az űrhajót a 2024-ben esedékes, emberes NASA Hold-misszióra készülve.
Olajfúró platformok a Mexikói-öbölben
Elon Musk 2020 júniusában jelentette be Twitteren, hogy mérnököket toboroznak tengeri űrkikötők építésére:
SpaceX is building floating, superheavy-class spaceports for Mars, moon & hypersonic travel around Earth https://t.co/zLJjz43hKw
— Elon Musk (@elonmusk) June 16, 2020
Majd idén januárban megjelentek az első hírek a Phobos és Deimos (a Mars holdjai) névre keresztelt olajfúró platformokról, melyeket, mint később kiderült, felújítanak és tengeri leszállóhelyekké alakítanak át.
I've been exploring around the Port of Brownsville while waiting for Starship testing and found an oil rig that appears to be named Deimos, after one of the moons of Mars! Based on job postings and @elonmusk's tweets, I'm willing to bet that SpaceX is involved. @NASASpaceflight pic.twitter.com/zhTOGNnZKd
— Jack Beyer (@thejackbeyer) January 19, 2021
Utazás és áruszállítás – Néhány óra alatt a bolygó másik oldalára
A tengeri platformoknak köszönhetően parti nagyvárosok közelében is lehetőség nyílik az űrhajók le-és felszállására. Hogy miért nem repülőtereken vagy városi külterületeken? Mert rohadt hangos, és bármennyire is kiforrott a technológia, inkább a tengerbe csapódjon, ha baj van, mint lakott területre.
Musk korábbi becslése szerint egy-másfél óra lehetne az utazási idő bárhonnan bárhová a bolygón, ami egy bizonyos réteg számára még akkor is vonzó lehetőség lehet majd, ha bizony egy rakétára kell felülni hozzá.
Tesla alapanyagok órák alatt a gyárban
A személyszállítás és a Holdra történő küldetések mellett a bejáratott, lecsökkent üzemeltetési költségű űrhajókkal a Földön is lehetőség nyílik szállításra, melynek legnagyobb haszonélvezője – még a fizetős megrendelők előtt – a Tesla lehet.
A jövőben 2 millió USD-re tervezik lenyomni egy repülés költségét, így az elején még biztosan nem éri meg vele például nyersanyagot vagy akksipakkokat szállítani, hiszen például egy rakománnyi (100t) Model S akksipakk (540kg) 10k USD darabonkénti költséget jelentene, ami csak 30-50%-kal kevesebb, mint amennyibe ma egy ilyen alkatrész kerül a Teslának.
A futuretrends.hu oldalon főleg technológiával és befektetéssel kapcsolatos bejegyzéseket találsz, melyek ismeretterjesztési céllal születnek.